Marék Veronika Budakeszin!

Boribon focizik. Marék Veronika dedikál.

17 évesen írta első mesekönyvét, amit kísérleti jelleggel adott ki a Móra Könyvkiadó, 1956-ban. Veronika dramaturg szeretett volna lenni, ám hét év írói tevékenység után úgy döntött, hogy mesekönyvíró lesz. Japánban 45 éve töretlen a sikere, a Laci és az oroszlán 500 000 példányban jelent meg eddig. Gyakran látogat Japánba, második hazájának tekinti. És azt tudtad, hogy amikor Veronika kezdte írói pályáját, a gyerekeknek szóló irodalomért a szerző csak fele annyi honoráriumot kapott, mint egy felnőtteknek szólóért? A minőség mindegy volt. Ma sincsenek kellően megbecsülve a gyereknek szóló olvasmányok, bár talán valami elindult azzal is, hogy külön gyerekirodalomra szakosodott boltok nyílnak, olyanok, mint a Betűtészta Budakeszin.

Nekem, közel a negyvenhez az első meseélményeim egyike Boribon, a játékmackó kedves történetei. Szonjának, és Borisznak is az lesz, szerintem, ezért döntöttünk úgy, hogy elhívjuk ezt a csupaszív, kedves írónőt, hogy minél több gyerek találkozhasson vele személyesen. Most a könyvesbolt kapcsán én is sokat mesélek a gyerekeknek az írókról, a grafikusokról, hogy vannak nyomdák, ahol kinyomtatják a könyveket, és hogy milyen gyönyörű életpálya lehet az, ha valaki gyerekeknek ír és rajzol. Veronikának biztos nagy örömet adunk azzal, hogy személyesen találkozik a Zsámbéki-medence régi és mostani gyerekeivel.

Budakeszin, a parkban saját sátorban várjuk Marék Veronikát, és természetesen titeket is, ahol megismerhetitek a napokban megjelent Boribon focizik könyvet is. Vera néni szívesen dedikálja is nektek a kismackó legújabb, vidám történetét.

Helyszín: Budakeszi, Fő utcai park

Időpont: 2010. május 30., vasárnap, 11 óra

 

 

 

Hozzászólások  

 
#2 2010-05-29 20:08
Mi is ott leszunk! :)
Idézet
 
 
#1 2010-05-23 17:07
Kamilla már nagyon várja, hogy első önálló olvasmányát, a Coffi, Pocak, Paprika c. könyvet aláírathassa a szerzővel. Kishúgának, Rozinának pedig helyben megvesszük az új Boribont, és alig várjuk, hogy beszélgethessün k Marék Veronikával!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Keresés



A beruházás az Új Széchenyi Terv keretein belül az Európai Unió támogatásával valósult meg.

www.ujszechenyiterv.gov.hu www.nfu.hu

Friss kommentek

  • Sziasztok! A pénteken 17.00kor kezdődő programra b... >>
    - Schweiger Kati
  • Ilyen gyönyörű alkotások ritkán és kevés helyütt s... >>
    - Szabó Réka
  • Kedves Annamária! Fiskus Olga válasza: "Úgy van a ... >>
    - Betűtészta
  • A Ringató foglalkozáson édesanya három- és egyéves... >>
    - Gereben Annamária
  • Mi szeretnénk résztvenni a koszorúkészítés en. Üdv... >>
    - Szalai Marcell
E-mail