Szökött kutyák Pécs-Budakeszi

Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa, a programsorozat egyik kézzelfogható gyümölcse a Pécs gyerekeknek című könyv. 

Ha tervezitek, hogy valamelyik programot meglátogatnátok, érdemes a könyv segítségével megismerni Pécset. Mi most jöttük meg, négynapos szellemi és lelki élményfürdőzésből, hoztam a gyerekeknek egy könyvet, hogy már kezünkben azzal menjünk vissza a Cirkusz és utcafesztiválra. http://www.cuf.hu/ 

Pécs gyerekeknek - Pécs címeréről megszökött kutya segít felfedezni a várost. A könyv Nyugat-Európában népszerű pedagógiai módszer, az épített környezeti nevelés első hazai kísérlete. Célja, hogy a gyerekek ne csupán időben és térben elszigetelt részekként fogják fel városukat, hanem szerves egészként tekintsenek rá. Ismerjék történetét és jelenét, gondjait és lehetőségeit, felelősséget érezzenek legszűkebb környezetük, a saját városuk iránt. Mert tudják, hogy jelenét ugyan még a felnőttek, de jövőjét már ők határozzák meg.

A könyvben, és így Pécsen a címerből megszökött kutya vezet végig. Mi ellátogattunk a Zsolnay Mauzóleumhoz, és ott elbeszélgettünk a felújítást végző egyik restaurátorral. Tőle is tudjuk, ami a könyvben is szerepel, hogy a Zsolnay gyár területén Gyermek és Családi Negyed lesz, ahol helyet kap a Bóbita Bábszínház és Planetárium és játszótér is. 

Hát, amíg ilyen csodák még nincsenek Budakeszin, addig valami hasonlót, de sufni-tunningban én is átélek: kutyánk, Nino, aki februárban került hozzánk a váci menhelyről, állandóan megszökik, és már vagy 30 budakeszi házból, lakásból, piacról, boltból hoztam haza, mert eddig szerencsére mindig nagyon érzőszívű emberekkel találkozott, akik felhívtak. Már gondoltam is, hogy kellene egy matricát gyártatnom, ami olyan, mint a Virágos Budakesziért, csak Szökött Ninoért, és kiragaszthatnám a megtalálós emberkék házára.

www.pecs2010.hu

 

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Keresés



A beruházás az Új Széchenyi Terv keretein belül az Európai Unió támogatásával valósult meg.

www.ujszechenyiterv.gov.hu www.nfu.hu

Friss kommentek

  • Sziasztok! A pénteken 17.00kor kezdődő programra b... >>
    - Schweiger Kati
  • Ilyen gyönyörű alkotások ritkán és kevés helyütt s... >>
    - Szabó Réka
  • Kedves Annamária! Fiskus Olga válasza: "Úgy van a ... >>
    - Betűtészta
  • A Ringató foglalkozáson édesanya három- és egyéves... >>
    - Gereben Annamária
  • Mi szeretnénk résztvenni a koszorúkészítés en. Üdv... >>
    - Szalai Marcell
E-mail