2010. július 14., szerda
Írta: Enner Patrícia
A hálás virág 
Nagymamámnak nem volt kertje, Szulyovszky Saroltáénak volt, életre nyomot hagyó. Beenged minket oda, és az elmúlásról mesél, szavait "leképezi" - ölelni való könyvet alkotva. Illusztrációja kerek, akár a Föld,a Világ, a körforgás, hogy aki elmegy közülünk, az csak tovaguruljon, és visszaguruljon az emlékeinkbe, - mint egy golyó járjon.
Nagyon kevés gyerekkönyv mesél a végső búcsúról. Sarolta nagymamája mindenki nagymamája, akinek elvesztése felnőttkorban még egyet mar a szívbe, amikor szülők leszünk, velük nem tudjuk megosztani örömünket, életláncunk gyöngyszemét Nagymamánk elé tartani, hogy ez a kis ember a te lenyomatod is, Nagyi.
A könyv úgy beszél az elmúlásról, hogy a természetbe ülteti, s a nagymama halála, visszatérése a természetbe, kimondatlan, mégis egyértemű. Sarolta a bal oldalon mesél, jobb oldalon illusztrál, s rajzai alatt a könyv tervezője, Luca Morandini egy-egy verssorát olvashatjuk. Így, ha a könyvet végiglapozzuk, a rajzok alatt összeolvashatunk egy verset, Zápor György fordításában.
Kató nagymama és Géza nagypapa szeretettel gondozza kertjét, melybe egy napon, nem tudni honnan, egy művirág kerül. Kató mama gyenge szeme csak azt látja, hogy míg többi virágjával végzi dolgát a természet, ez, a művirág ellenáll hónak-fagynak. Meg is állapítja, hogy milyen hálás ez a virág. Aztán egy havas reggelen eltűnik a művirág, s hiányoznak Kató nagyi lábnyomai is a hóból... S mire kitavaszodik, a művirág helyén kinő egy igazi, s az élet megy tovább.
A könyv 2008-ban, Olaszországban, a 11. "Syria Poletti. Sulle ali delle farfalle" Nemzetközi Gyermekkönyvíró és rajzoló Pályázaton a 6-9 éves kategóriában 1. díjat nyert, itthon a Csimota könyvkiadó gondozásában jelent meg. Gratulálunk a díjhoz, s a könyvhöz!
2010. június 23., szerda
Írta: Enner Patrícia
Június 28-án, hétfőn délután kettő körül ellátogat hozzánk Pásztohy Panka illusztrátor.
Pásztohy Panka számos mesekönyv illusztrátora, Berg Judit Panka és Csiribi könyveit is ő rajzolta, az ötödik rész, a Tündérzene nemrég jelent meg. Keménytáblás, rágást kicsit bíró Móricz Zsigmond meséket (Iciri-piciri, Török és a tehenek, Disznók az esőben) is ő hozta divatba az egy-kétéves korosztály számára. Egyik legkedvencebb könyvem, Bálint Ágnes Tündér a vonaton meséjét is ő teszi még kedvesebbé. Ha szeretnétek Pankával találkozni, gyertek el hétfőn kettőre a Betűtésztába, és dedikáltassátok kedvenc Pásztohy-könyveteket a messzeföldön is felfedezett tehetséggel.
http://www.csodaceruza.com/pasztohypanka.htm
2010. június 22., kedd
Írta: Enner Patrícia

Mentőakció értékes nyereményekkel!
Volt egyszer egy lány, aki fejébe vette, hogy egy hiánypótló újságot szerkeszt, a lap az igényes gyerekirodalom iránt éreklődöknek ad szellemi táplálékot. 2001-ben jelent meg a Csodaceruza első száma, azaz 9 éve. Sándor Csilla főszerkesztő most a lap továbbéléséért küzd. 1000 , azaz ezer, azaz M előfizető már megmentené a kilencéves, szeptemberben gyerektartalommal megújuló lapot. Az éves előfizetési díj 4225Ft, ajándéknak ár-érték arányban is csodás.
Szonja lányomat egy előfizetéssel díjazzuk év végi bizonyítványááért, és két barátnőjének is ezt viszünk zsúrba ajándéknak.
A mentési akció egy nyereményjátékkal párosul: Lackfi János által szerkesztett Aranysityakot nyer 50 új előfizető, melyet minden költő szignójával lát el.
A lapot és az Aranysityakot is megnézhetitek a Betűtésztában, remélem, sok előfizető lesz innét, a Zsámbéki medencéből is.
http://csodaceruza.hu/?p=1391
2010. június 19., szombat
Írta: Enner Patrícia
Ki kerül ki a megállító táblára?
Olyan jó, nyitni a boltot, bejönni az egész éjjelre magukra hagyott könyvek közé, és venni egy nagyon mély levegőt, érezni az irodalommá alakult fák illatát. A könyvek tisztítják a levegőt, magukba szívják a tegnapi gyerekillatot, a piros fémvödörben lévő háztartási kekszek illatát, és másnap reggelre már csak az ő illatuk dominál. Mi lehet ez? fotoszintézis helyett - Literaszintézis?
Szerintem biztos, hogy megbeszélik éjszaka a könyvek, hogy másnap kit súgjanak a fülembe, ha bejövök. Mert Judit, Alíz és én is nagyon szeretünk verset, idézetet válogatni a megállító táblára. Van, hogy a mostanában oly gyakori eső, vagy egy gyerekkéz megkönnyíti a helyzetünket, és lemossa, összemaszatolja az előző nap kiírt pár sort, és akkor jöhet a táblaszivacs, mert a táblának külön szivacsa van, hideg vizet engedünk rá, kifacsarjuk, lemossuk a táblát, majd a színes betűket magába szívó szivacsot visszavisszük a mosodóhoz, és a hideg víz alatt kinyomjuk belőlük színes szavakat. Biztos, szinte biztos, hogy ha olyan patkányokat láttok a csatornából kibújni, akik előre köszönnek, és érdeklődnek, hogy merre túr a kurtafarkú malac, ők azok, akikre a színes krétalevet engedjük.
Ma, mikor bejöttem, Pungor András Hogyismondják? verseskötete vonzzotta magához a kezem. Őrá esett a B.É.K.É.T. BetűtÉsztás Könyvek Éjszakai Tanácsának választása.
Pungor ezeket a verseket kislányának írta, ábécé sorrendbe. Az évek elszálltak, talán Takács Mari zseniális illusztrációira vártak, mire kötet lett belőle, ami bekerült az utóbbi 10 év 50 legjobb könyve közé.
Naszóval, ma ez, a v-betűs vers került ki a táblára:
Lesz-e?
vajon lesz-e elég kedved
vigasztalni almafát?
virágokra visszavarrni
vörösszárnyú katicát?
vajon lesz-e elég világ
vándorló, vad idegen?
verandán ha velem játszol
vigyázok, hogy így legyen!
2010. június 16., szerda
Írta: Enner Patrícia
Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa, a programsorozat egyik kézzelfogható gyümölcse a Pécs gyerekeknek című könyv.
Ha tervezitek, hogy valamelyik programot meglátogatnátok, érdemes a könyv segítségével megismerni Pécset. Mi most jöttük meg, négynapos szellemi és lelki élményfürdőzésből, hoztam a gyerekeknek egy könyvet, hogy már kezünkben azzal menjünk vissza a Cirkusz és utcafesztiválra. http://www.cuf.hu/
Pécs gyerekeknek - Pécs címeréről megszökött kutya segít felfedezni a várost. A könyv Nyugat-Európában népszerű pedagógiai módszer, az épített környezeti nevelés első hazai kísérlete. Célja, hogy a gyerekek ne csupán időben és térben elszigetelt részekként fogják fel városukat, hanem szerves egészként tekintsenek rá. Ismerjék történetét és jelenét, gondjait és lehetőségeit, felelősséget érezzenek legszűkebb környezetük, a saját városuk iránt. Mert tudják, hogy jelenét ugyan még a felnőttek, de jövőjét már ők határozzák meg.
A könyvben, és így Pécsen a címerből megszökött kutya vezet végig. Mi ellátogattunk a Zsolnay Mauzóleumhoz, és ott elbeszélgettünk a felújítást végző egyik restaurátorral. Tőle is tudjuk, ami a könyvben is szerepel, hogy a Zsolnay gyár területén Gyermek és Családi Negyed lesz, ahol helyet kap a Bóbita Bábszínház és Planetárium és játszótér is.
Hát, amíg ilyen csodák még nincsenek Budakeszin, addig valami hasonlót, de sufni-tunningban én is átélek: kutyánk, Nino, aki februárban került hozzánk a váci menhelyről, állandóan megszökik, és már vagy 30 budakeszi házból, lakásból, piacról, boltból hoztam haza, mert eddig szerencsére mindig nagyon érzőszívű emberekkel találkozott, akik felhívtak. Már gondoltam is, hogy kellene egy matricát gyártatnom, ami olyan, mint a Virágos Budakesziért, csak Szökött Ninoért, és kiragaszthatnám a megtalálós emberkék házára.
www.pecs2010.hu
2010. június 04., péntek
Írta: Enner Patrícia
Újdonságok a Pagony raktárból!
Endre a legkedvesebb raktárvezető, bármit fel tud emelni (targoncával) és akkora folpackja van, amivel égigérő könyvkupacokat is be tud bugyolálni. Kóbor macskákat befogad, és otthon a félszobája tele van pintyekkel, ti is imádnátok Endrét. Most hívott, hogy megérkeztek a Pagony újdonságai.
Hétfőn hozok:
Berg Judit két újdonságát, az egyik Panka és Csiribi ötödik könyve. A Tündérzene a két jóbarát zenés kalandjairól szól, megismerteti a gyerekeket a hangszerekkel. Ezt is édesrajzú Pásztohy Panka illusztrálta.
A másik Berg Judit újdonság a Rumini sorozat negyedik fejezete, a Szélkirálynő bátor, vidám matrózának naplója: Galléros Fecó naplója. Tóth Kriszta írt tengerészballadái, Kálmán Anna rajzai teszik még izgalmasabbá.
És végre egy nagyon fiús témájú könyv: Autósmesék - mai mesemondók autós történetei. Berg Judit, Czigány Zoltán, Békés Pál, Finy Petra, Mosonyi Aliz, Lackfi János, Kiss Ottó, Kocsis Péter, Lőrincz Judit Lívia, Nógrádi Gábor, Nádori Lídia, Dragomán György meséit olvashatjuk igazi-, játék-, kukás-, öreg-, fiatal autórókról szóló történeteket Rubik Anna illusztrációi kísérik.
Rozi az égen - a mesekönyvvel egyszerre készült el a Budapest Bábszínházban a bábszínházi adaptáció. A skorpió jegyű Rozi, Tasnádi István és Jeli Viktória meséjében a hatodik születésnapján eltűnik, hogy különös lényekkel és mind a 12 csillagjeggyel találkozva találkozzon a szeleburdi Kentaurlánnyal, a Nagy Kaprikornusszal, a tejtó halacskáival, a Krokorigókkal, az Ikernagyikkal és mind a többi églakóval. Kun Fruzsina jelenítette meg képekben a mesét.
Hétfőn várlak titeket a mindig igényes Pagony-kiadványokkal.
Szerintem én először az Autós meséket viszem haza Szonjának és Borisznak. Vagy Galléros Fecót, vagy A tündérzenét. De nehéz választani! És ez olyan jó!
2010. május 16., vasárnap
Írta: Enner Patrícia
NYULÁSZ PÉTER, budakeszi lakos :-), Miazami és Zsubatta! című könyvével szerepel a 20 szakmai szervezet által összeállított 10 év 50 legjobb könyve listán.
Szeretettel meghívtuk, és ő szeretettel eljön május 30-án, 14:30-kor, a Budakeszin, a Fő utcán, a Parkban rendezendő GYEREKNAPRA. Gyere Te is!
Közben, rossz időzítéssel, a Gyerekkönyv Fesztivál programfüzetének megjelenése után, és a Könyvhét előtt megjelent a Miazami folytatása, a Miazmég, Szalma Edit illusztrációjával. A könyvben 50 kitalálós versike olvasható, íme egy helyes:
Gomb van rajta, mégsem kabát, azzal hívom fel a mamát. Akárhova vihető, nem kell más, csak térerő… Mi az?
2010. május 11., kedd
Írta: Enner Patrícia
A sötétben látó tündér és az Irijám és Jonibe lettek megosztva az év gyerekkönyvei
Az IBBY1 Magyarországi tagozata a XVIII. Budapesti Könyvfesztiválon átadta az Év Gyerekkönyve díjat, amit megosztva Bagossy László: A sötétben látó tündér – mesebeszéd (illusztátor: Takács Mari – Pagony Kiadó) és Schein Gábor: Irijám és Jonibe (illusztrátor: Rofusz Kinga - Csodaceruza Kiadó) könyve nyerte.
Év Gyerekkönyve díjban részesült Tóth Krisztina, Floence-Jenner Metz: Neked írok, Apu! - könyv fordításáért. (Csimota Kiadó)
A Sötétben látó tündér Pirinyó Minyó, a legkisebb tündér története, csodálatos mese a legkisebbek nagyságáról. A darab 5 éve megy az Örkény Színházban, tavaly született meg könyv formájában.
Bagossy László egy mesepatakot csorgadoztat fülünkön keresztül a szívünkbe. Forrása a népmese, a Világszép nádszálkisaszony, a legkisebb királyfi feleségtalálása, a lekvárban elrejtett Málna királykisasszony kiszabadításának története. Bagossy a mesélő, aki ölébe vesz minden név nélküli csöppséget, és felszínre hozza lényük legjavát, bátorságra, kreativitásra, szabadságra tanít.
Takács Mari csodaszép illusztrációinak érdekessége, hogy mindig csak egy részt enged láttatni a nagy egészből, az olvasóra bízza, hogy Bagossy szavai találkozzanak a képzeletünkkel, és ott álljon eggyé a kép, ahol csak a bennünk lakó Sötétben látó tündér él.
Schein Gábor könyve teremtéstörténet, verses mese gyerekeknek és felnőtteknek, 6-99 éves korúaknak.
A mesét „kisajátították” a gyerekek, pedig a mese végig kellene, hogy kíísérje egész életünket. A szakma legelismertebb képviselője Boldizsár Ildikó meseterapeuta, aki nem csak gyerekeket, de a felnőtteket is mesével gyógyít.
Jonibe a madárkirály, és Irijám, a halkirálynő szimbólumok, új nyelvi formába öltött küzdelmes szerelmének története. A történet, a 4 őselem adta ritmus időtlen, mégis a szerelem, amit egymás iránt hőseink átélnek Schein Gábor és Rofusz Kinga kéznyomatától egyedi és megismételhetetlenné nemesül.
Rofusz Kinga ugyanezen könyvéért elnyerte az Év Illusztrátora címet, dicsőségét emeli, hogy az Irijám és Jonibe az első könyvillusztrációja.
Az IBBY díjazott könyvek két olyan kincs, ami nem csak egy évben számít különös ritkaságnak, vegyük kézbe, zárjuk örökre szívünkbe őket.
Valamennyi könyv kapható a Betűtésztában!
1IBBY: Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa nonprofit szervezet, mely világszerte képviseli azokat, akik könyvet adnak a gyerekek kezébe.
|