CÍMKE: publicitás
 

Támadnak a meseboltok

A Betűtészta mesekönyvbolt első "kritikája" az egyszervolt.hu-n 2009. december 23-án

A gyermekkönyvek terén nagy és örömteli fordulatot hozott az új évezred első évtizede, főként annak a második fele. Új kiadók születtek, egyre bővülő kínálatban és javuló minőségben jelennek meg gyerekkönyvek. Ami pedig korábban szinte elképzelhetetlen volt: megjelentek a gyermekkönyvre szakosodott könyvesboltok. Mi több, dacolnak a "válsággal"!

Gyerekkönyvek évtizede

Az talán így 2009 decemberében talán már elmondható az évezred első évtizedéről, hogy magára talált hazánkban a minőségi gyerekkönyv műfaja. Jó pár év nélkülözését követően, amikor szép mesekönyvet csak padlásról előkotorva, vagy antikváriumokban találhattak a kisgyerekes szülők, végre újra, friss nyomdaillatú, igényesen kivitelezett gyerekkönyveket vehettünk kézbe, s nem csak klasszikusok újrakiadását, hanem vadonatúj szövegeket, friss szemléletű képi világot indítottak szerencsét próbálni. Az örvendetesen egyre nagyobb számban és egyre magasabb minőségben megjelenő, szép és tartalmas gyerekkönyvek, verses, mesés kötetek pedig nagy lépést tettek hódító útjukon, s helyet követelnek maguknak a nap alatt. Mára kiragadták a könyvpiac 10 százalékát, és saját szaküzleteket hívtak életre.

 

Szellemi táplálék: Betűtészta

A fentiekben erősít meg az alig két hete, Budakeszi központjában megnyílt Betűtészta mesekönyvbolt is. Már erre utal a találó, a szellemi táplálékot sugalló elnevezés is, és az üzlet tulajdonosa, Enner Patrícia sem mond mást. Nem talált helyben kielégítő gyerekkönyvválasztékot, annak ellenére sem, hogy átlagon felül sok gyerek él a kisvárosban. S ő is - mint a többi meseboltos - a könyvek mellett mást is kínál: egy olyan szemléletet, melyre igazán nagy szükség van, ha valóban szépre és jóra szeretnénk nevelni a felcseperedő generációt. Az aprócska üzletet papírbútorokkal, parafapadlóval rendezték be, s a reklámszatyor sem műanyag -  a vásárlók vászontáskát kapnak -, s itt is szerepelnek a tervek között az irodalmi-, művészeti foglalkozások csakúgy, mint másutt.

 

 

 

Szerző: Nyulász Péter, egyszervolt.hu
 

Keresés



Friss kommentek

  • Sziasztok! A pénteken 17.00kor kezdődő programra b... >>
    - Schweiger Kati
  • Ilyen gyönyörű alkotások ritkán és kevés helyütt s... >>
    - Szabó Réka
  • Kedves Annamária! Fiskus Olga válasza: "Úgy van a ... >>
    - Betűtészta
  • A Ringató foglalkozáson édesanya három- és egyéves... >>
    - Gereben Annamária
  • Mi szeretnénk résztvenni a koszorúkészítés en. Üdv... >>
    - Szalai Marcell
E-mail